Miközben egyre nagyobb társadalmi figyelem irányul erdeinkre és természeti értékeink megóvására, az állami erdészeti társaságoknak továbbra is évről évre több száz illegális hulladéklerakást kell felszámolniuk. 2020 eleje és 2026. július 27. között 4159 esetben közel 12,8 ezer tonna hulladékot távolítottak el az általuk kezelt területekről. Az Élő Környezetért Felelős Minisztérium szerint az erdők jövőjéhez egyszerre van szükség az erdőkezelés szakmai megújulására és arra, hogy a természeti értékek iránti növekvő társadalmi érzékenység a mindennapi cselekvésekben is megjelenjen.
A tartósan száraz, aszályos időjárás a vadon élő állatok számára is komoly kihívást jelent. A természetes vízforrások vízhozama csökkenhet, egyes kisebb vízállások pedig teljesen kiszáradhatnak. Ilyenkor a vadgazdálkodó egyik fontos feladata, hogy a vadászterületen biztosítsa a vad számára szükséges vízhez való hozzáférést.
Augusztusban indul a regisztráció a 2026 őszi Iskolában az Erdő Programra
Több kollégánk is elismerést vehetett át az idei Vándorgyűlésen.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumi vizsgálata június végén megerősítette a kőrisrontó karcsúdíszbogár (Agrilus planipennis) jelenlétét Beregsurány térségében. A helyi erdőségben kihelyezett feromoncsapda a kiemelt jelentőségű zárlati károsító két kifejlett példányát fogta meg. A bogár akár tömeges kőrispusztítást is okozhat, ezért a Nébih a szükséges növény-egészségügyi intézkedések részeként fokozott ellenőrzést rendelt el. A károsító észlelése nem csak hazánkban, de az egész Európai Unióban a kőrisrontó karcsúdíszbogár első igazolt előfordulása.
Két szálláshelyünk újult meg az Aktív Magyarország támogatásával, a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program keretében.
Magyarország erdőterülete folyamatosan növekszik és ez a tendencia Zala megyében is jól érzékelhető. Az ország egyik legerdősültebb térségeként a megye természeti adottságai és az itt folyó szakszerű erdőgazdálkodás egyaránt hozzájárulnak a természeti erőforrások gyarapodásához és megőrzéséhez.
Sikeres pályázatnak köszönhetően valósult meg a Csömödéri Állami Erdei Vasút pákai megállója: a szintbeli átjáró felújítása és az állomásépület rekonstrukciója
Felhívjuk a kedves Látogatók figyelmét, hogy a Nagykanizsai Kilátóba 2025. május 5-től belépőjegyet online fizetéssel tudnak vásárolni. Egyéb fizetésre nincsen lehetőség!
Felhívjuk Kedves Utasaink figyelmét, hogy az erdei vasút szerelvényein a nyílt láng használata és a dohányzás szigorúan TILOS!
A Zalaerdő Zrt. értesíti a lakosságot, hogy az energia-vészhelyzet ideje alatt – a mai naptól visszavonásig – fekvő fa és gally (továbbiakban „rőzse”) gyűjtése az alábbi szabályok betartása mellett folytatható.
A tűzifa-beszerzéssel kapcsolatos visszaélések elkerülése érdekében érdemes tájékozódni, és megfogadni néhány jó tanácsot!
A Zalaerdő Zrt. kéri a tisztelt vásárlókat, hogy a tűzifavásárlások gördülékenyebb lebonyolítása érdekében az alábbi települések lakói szíveskedjenek a megjelölt erdészetekhez fordulni.
Számos természeti probléma adódik, amikor az erdőt vagy az útszéli árkokat teleszórják háztartási szeméttel vagy építési hulladékokkal. Komoly károkat tud okozni az is, ha a zöldhulladékot (kertben levágott füvet, lenyesett ágat, lehullott gyümölcsöt) hordják ki az erdőbe, a település határába.
Elindult az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) kampánya erdő és ember kapcsolatáról.
A Zalaerdő Zrt. mint vadászatra jogosult értesíti a Tisztelt Lakosságot, hogy humán és állategészségügyi okból, továbbá a vadon élő állatvilág védelme és a vadgazdálkodás hatékonyságának érdekében Nagykanizsa, Hosszúvölgy és Homokkomárom külterületén, a csatolt térképeken sárga színnel jelzett területen a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény rendelkezéseivel (67. § (3) bekezdés) összhangban szelektív ölőcsapdákat helyezett ki a róka és az aranysakál állományának gyérítése céljából.
A Zalaerdő Zrt. a kezelése alatt álló állami erdőterületeken éves szinten átlagosan cca. 320.000-350.000 nettó faanyagot termel ki és értékesít. A választékokat a Vevők igénye szerint készítjük fel és értéksorrendben értékesítjük.
Az Országos Erdészeti Egyesület a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával hozta létre a Fa Book fahatározó applikációt. Az Android és iOS rendszerekben is ingyenesen elérhető alkalmazás 111 Magyarországon előforduló erdei fa- és cserjefaj terepi meghatározásához nyújt segítséget.
Gombaismereti túrák a Zalakaros és a Lenti környéki erdőkben, a gombamegjelenés függvényében
Erdei séták, erdei iskolai foglalkozások óvodásoknak és iskolásoknak előzetes bejelentkezés alapján a Zakatoló Erdészeti Erdei Iskola (Csömödér) szervezésében
Hallgassuk meg együtt a gímek bőgését az erdei vasút járatain!
Ismeretterjesztő programok, túrák, kirándulások - idén is a 40. héten!