Betöltés

Hírek

Eltávolodunk a természettől?

A tavalyi évhez képest idén – köszönhetően a világjárvánnyal kapcsolatos szabályozások lazításának – jelentősen nőtt az erdei iskolai programot, szakvezetést kérő csoportok száma.

A korosztályok és az érinteni kívánt témakörök palettája sokszínű, aminek több okból is örülünk: jó érzékelni a növekvő érdeklődést a pedagógusok részéről, jó látni az igényt a környezeti nevelésre és a szabadban tartózkodásra.

A környezeti nevelés, erdei iskolai foglalkozás célja a gyerekek figyelmének lekötése és a természeti környezet iránti érzékenység, érdeklődés kialakítása. A természetben való időtöltéshez elengedhetetlen, hogy valamelyest képesek legyünk lelassulni, ezáltal befogadni és megfigyelni a minket körülvevő élőlényeket. Bár ez magától értetődőnek hangzik, valójában a gyerekek számára a jelenünk felgyorsult mivolta miatt komoly kihívást jelent.

Az, hogy a természet közelségére szükségünk van, nem kérdés, az alapvető mentális és fizikális egészségünket szolgálja a szabadban eltöltött idő. Ennek ellenére meglepő, hogy mégis mennyire keveset tartózkodnak kint a gyerekek, olyannyira, hogy erre már külön állapotot ír le a modern pszichológia. Az ún. „nature deficit disorder”, azaz „természettől való eltávolodás- szindróma” egy olyan mentális állapot, amely elsősorban gyerekek viselkedésproblémáiért lehet felelős, és szorosan köthető a természetben való időtöltés hiányához. Tünetei közé sorolható a figyelemhiány, koncentrációzavar, illetve a mentális és fizikális betegségekre való hajlam növekedése. Úgy, ahogy a pedagógusok a mindennapokban megküzdenek ezekkel az egyre gyakoribb problémákkal, úgy – a ritkább találkozás ellenére - mi is érezzük, hogy az erdei iskolai programokat is mennyire megnehezíti a befogadókészség hiánya.

Ez a kettősség az idei év munkáját számomra különösen áthatja: egyik oldalról a pedagógus látja és tudja, hogy a környezeti nevelés mennyire fontos lenne a mostani gyerekek generációjának, míg azt is érzékeljük, hogy egyre nehezebb ezt olyan formában megoldani, hogy az érdeklődésüket megragadjuk. A lelkes tanítónéni és a leköthetetlen figyelmű gyerekek fúziójából olyan csoportok kerülnek ki, ahol muszáj folyamatosan érdekesnek lenni, interaktivitást gyakorolni, különben az információ, amit át szeretnénk adni tovalibben a fülek mellett.

Kérdés, hogy min kellene és min tudunk változtatni? Minden bizonnyal fel kell vennünk a tempót egy olyan generációval, amelynek tagjai egészen másként szocializálódtak, mint mi, és ennek megfelelően kialakítani a foglalkozásokat, illetve a természettől való egyre látványosabb eltávolodást is figyelembe kell vennünk, hiszen az ismereteket egymásra alapozva lehet építeni, és a hézagokat pótolni kell, mielőtt bevezetjük őket egy-egy kérdéskörbe.

Egy olyan korosztályt kell érzékenyíteni, amely később jóval többet fog találkozni a globális természeti problémák okozta hatásokkal, és megoldást is kell rá találnia úgy, hogy közben minden eddigi generációnál kevesebb kötődése van a természethez.

A probléma megoldása minden bizonnyal nem egyszerű és nem is gyors folyamat. A régóta használatos pedagógiai eszközöktől való eltérés és az ismeretek átadásának gyakorlata rendszerszintű elrugaszkodást kíván a megszokott módszerektől. Az erdei iskolák könnyebb helyzetben vannak a közoktatáshoz képest, hiszen a tudásanyag előadására lehetőség van a gyerekek kiemelésére a megszokott iskolai környezetből, illetve reprezentatívabb eszközök állnak rendelkezésre: ott az erdő, a szemléltetőeszközök, játékok; ezek mind segítenek abban, hogy a hagyományos iskolai oktatásnál érdekesebben, ezáltal sikeresebben köthessük le a gyerekek figyelmét. Az ennek ellenére fennálló nehézségek már túlmutatnak az erdei iskolai hatáskörön, viszont az bizonyos, hogy a természeti ismeretek átadására - akár erdei iskolában, akár közoktatásban kerül rá sor - a minket körülvevő világ változása miatt egyre nagyobb szükség van.

Nyirádi Ivett erdei iskolai vezető

Iskolai csoport a Budafai Arborétumban