| |
Tűzifa
Közérdekű információk
| Horváth Ferenc  1948-ban született Pécsett. Erdőmérnöki oklevelét 1972-ben szerezte meg az Erdészeti és Faipari Egyetemen, Sopronban. Pályáját 1972. június 26-án, műszaki gyakornokként kezdte a Zalai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság Zalabaksai Erdészeténél, ahol fél év után erdőművelési műszaki vezetői munkakört töltött be. 1979. július 1-jétől erdészete élére erdészetvezetőnek nevezték ki, majd erdészetigazgató címet kapott. 1989-ben erdészeti gazdasági szakmérnöki oklevelet szerzett az Erdészeti és Faipari Egyetemen. | 1990. január 1-jétől a Zalai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság termelési igazgatójának nevezték ki. Munkaköre felölelte az erdőművelési, a fahasználati és a kereskedelmi tevékenység teljes körű irányítását. Az ÁVÜ-höz tartozás időszakában, az erdőgazdaság helyi átalakulásával kapcsolatos belső intézkedések során, a kijelölt privatizációs biztos munkaköréből felmentette, s 1992. október 1-jétől a vállalat Lenti Erdészetéhez helyezte át erdészetigazgatónak. Az átalakulás befejeződése után, a létrehozott jogutód Zalaerdő Rt. újonnan kinevezett vezérigazgatója, 1993. szeptember 1-i hatállyal visszahelyezte előző munkakörébe – kiegészítve azt a társaság műszaki tevékenységének irányításával is –, és termelési igazgatóként egyúttal engedélyezte számára a vezérigazgató-helyettesi cím használatát. Közel négy évtizedet felölelő munkásságát a Zalaerdőnél 2009 decemberében fejezte be. Erdészeti munkássága során a kellő hangnem, a szervezettség és a szakmai fegyelem erdészetét hamarosan a legeredményesebben dolgozó erdészetek közé emelte. Élenjárt az új gépek és technológiák, az ösztönző munkaszervezési módszerek alkalmazásában. Termelési igazgatóként, jelentős szerepe volt és van abban, hogy a céget az eltelt több mint másfél évtizedben folyamatosan az ország egyik legjobb erdészeti részvénytársaságaként tartják számon. Mindezt koncepciózus erdőművelési, fahasználati, gépesítési, erdőfeltárási és kereskedelmi elgondolásainak célirányos végrehajtásával, nagy ívű munkaterületének valamennyi részterületét ismerő, átlátó és átfogó munkájával segítette elő. Külön is kiemelést érdemelnek azon eredményes törekvései, amelyek a természetszerű erdőgazdálkodás követelményeinek megvalósítására, az erdei feltáróút-hálózat folyamatos fejlesztésére, valamint Lentiben, a nagy múltú fűrészipari tevékenység fellendítésére, a pelletgyártás meghonosítására irányultak. Meghatározó szerepe volt a részvénytársaság erdei vasúthálózatának bővítésében. Nevéhez fűződik 2005-ben a lenti erdei vasútállomás épületegyüttesében megnyílt Göcsej kincsei az erdő és a fa című kiállítás ötlete, s a megvalósítás szakszerű segítése. Élen járt a részvénytársaság számítógépes rendszerének kialakításában, majd folyamatos fejlesztésében. Az OEE-nek 1972 óta tagja, s aktívan részt vesz a Kereskedelmi és a Fahasználati Szakosztályok munkájában. A FAGOSZ elnökségének megalakulása, 1990 óta tagja, 2003 óta erdész alelnöke, 2007 óta elnöke. A szakszerűség, a határozottság, a következetesség és az igényesség jegyében végzett munkáját Kiváló Dolgozó (1980) vállalati, Kiváló Munkáért (1983) miniszteri kitüntetésekkel, valamint Pro Silva Hungariae (2008) és Pro Facultate Ligniensis (2009) díjakkal ismerték el. |
OEE Vándorgyűlés 2011
Kép- és videógaléria az Országos Erdészeti Egyesület 2011. évi Vándorgyűléséről.
Bővebben...
Az erdei kisvasút ünnepi járatai
A Zalaerdő Zrt. március 16.-17.-én (péntek, szombat) és április 7.-én (szombat) különvonatokat indít az erdei kisvasúton. Az utazás során szemtanúi lehetünk az ébredő természetnek és a zalai táj tavaszi pompájának. Minden érdeklődőt, természetjárót szeretettel várunk.
Bővebben...
Családi nap Kistolmácson
Magvető havának 8. napján második alkalommal került megrendezésre a Zalaerdő Zrt. családi napja. Az idei évben a Letenyei Erdészet látta vendégül a szórakozni és kikapcsolódni vágyó családokat. A helyszín a Kistolmácsi tó és annak festői környezete volt.
Bővebben...
Zalaerdős siker Vácon
Felhőtlen égbolt, szikrázó napsütés, hőség és határtalan jókedv. Talán ezekkel a szavakkal lehetne jellemezni az immáron 15. alkalommal megrendezett Országos erdészeti és faipari sportnapokat.
Bővebben...
Kopjafaavató Hajdu Tibor emlékére
Megható megemlékezésen vehetett részt az a több mint száz érdeklődő, aki a 2011-ben Zalában megrendezett OEE vándorgyűlés Lenti Erdészetnél szervezett terepi szakmai programját választotta. Hajdu Tibor erdőmérnök emlékére a vándorgyűlés résztvevői kopjafát avattak a Szentgyörgyvölgyi szálalóerdőben, melyet Palotay István emlékműve mellett állítottak fel.
Bővebben...
|