| |
Tűzifa
Közérdekű információk
| Szakács László  1946-ban született Nován. 1966-ban a Soproni Erdészeti Technikumban szerzett erdésztechnikusi oklevelet. Kezdő gyakornoki éveiben az Észak-zalai Állami Erdőgazdaság Zalaegerszegi Erdészeténél beosztott erdészként szolgált. 1970-ben történt kerületvezetői kinevezése után szakmai pályája a zalaegerszegi Alsóerdőhöz kötődött. Itt egy olyan különleges helyzetű erdőtömb gazdája volt, amely amellett, hogy értékes faállományok alkotják, a város életének egyik színteréül is szolgál. | Feladatát magas szakmai színvonalon, a legkisebb részletre is figyelő alapossággal látta el. Ennek köszönhető, hogy munkáját nemcsak felettesei, hanem a város többezres kritikus közönsége is elismerte. Az Országos Erdészeti Egyesület tagja. Egyesületi tevékenységet 1980-tól az erdészettörténeti szakosztályban végez. A komoly hagyományokkal rendelkező zalai erdőgazdálkodás múltjának egyedüli kutatója. Ez irányú tevékenységének értéke nehezen felbecsülhető. Fontosabb írásai a két világháború közötti erdészeti igazgatás, az államosítás és a MÁLLERD megalakulása témakörében jelentek meg. Kutatási eredményeit a szakosztályülések gyakori előadójaként tárja a nagyközönség elé. Szakmai munkássága – mindenekelőtt kimagasló zalai erdészettörténeti kutatásai – elismeréseként, 1998-ban Bedő Albert-emlékéremmel tüntették ki. |
OEE Vándorgyűlés 2011
Kép- és videógaléria az Országos Erdészeti Egyesület 2011. évi Vándorgyűléséről.
Bővebben...
Az erdei kisvasút ünnepi járatai
A Zalaerdő Zrt. március 16.-17.-én (péntek, szombat) és április 7.-én (szombat) különvonatokat indít az erdei kisvasúton. Az utazás során szemtanúi lehetünk az ébredő természetnek és a zalai táj tavaszi pompájának. Minden érdeklődőt, természetjárót szeretettel várunk.
Bővebben...
Családi nap Kistolmácson
Magvető havának 8. napján második alkalommal került megrendezésre a Zalaerdő Zrt. családi napja. Az idei évben a Letenyei Erdészet látta vendégül a szórakozni és kikapcsolódni vágyó családokat. A helyszín a Kistolmácsi tó és annak festői környezete volt.
Bővebben...
Zalaerdős siker Vácon
Felhőtlen égbolt, szikrázó napsütés, hőség és határtalan jókedv. Talán ezekkel a szavakkal lehetne jellemezni az immáron 15. alkalommal megrendezett Országos erdészeti és faipari sportnapokat.
Bővebben...
Kopjafaavató Hajdu Tibor emlékére
Megható megemlékezésen vehetett részt az a több mint száz érdeklődő, aki a 2011-ben Zalában megrendezett OEE vándorgyűlés Lenti Erdészetnél szervezett terepi szakmai programját választotta. Hajdu Tibor erdőmérnök emlékére a vándorgyűlés résztvevői kopjafát avattak a Szentgyörgyvölgyi szálalóerdőben, melyet Palotay István emlékműve mellett állítottak fel.
Bővebben...
|