| |
Tűzifa
Közérdekű információk
| Feiszt Ottó  1951. december 2-án született Budapesten. 1975-ben diplomázott a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetemen. Első munkahelyén a Salomvár-Zalaháshágyi Mezőgazdasági Termelőszövetkezetnél erdészeti ágazatvezetőként dolgozott 1983 végéig. 1981-ben vadgazdálkodási szakmérnöki oklevelet szerzett. Német nyelvből középfokú nyelvvizsgája van. 1984. január 1-jétől – közel tíz éven át – vadászati felügyelő volt a Zalai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságnál. | Vezetésével újult meg a vadgazdálkodás infrastruktúrája, és születtek kiemelkedő vadászati eredmények. 1996-ban a Zalaerdő megkapta a Nemzetközi Vadvédelmi Tanács (CIC) bronzplakettjét a magas szintű vadgazdálkodás elismeréseként. A ZEFAG részvénytársasággá alakulásakor – a kiírt többfordulós pályázat elnyerésével – az ÁV Rt.-től 1993. szeptember 1-jétől vezérigazgatói kinevezést kapott a Zalai Erdészeti és Faipari Részvénytársaság élére. 2010. július 13-ig, közel 17 évig töltötte be ezt a munkakört. Munkája során meghatározó szerepe volt az új működési forma és az egységes vezetői gárda kialakításában. Irányítása alatt a Zalaerdő kiemelkedő szakmai és gazdasági sikereket ért el, valamennyi ágazatban jelentős beruházásokat hajtott végre, és vált több éven át a legeredményesebb erdészeti részvénytársasággá. Különböző szakmai szervezetek felkérésére rendszeresen tart előadásokat vadászati és vadgazdálkodási témában, kétszer a Magyar Tudományos Akadémián is. Az Erdőmérnöki Kar Vadgazda Mérnöki Szakán az Államvizsga Bizottság tagja és meghívott külső előadó. Ez irányú tevékenységét értékelve 2004-ben a Nyugat-Magyarországi Egyetem címzetes egyetemi docens kitüntető címet adományozott részére. 1998 óta az Országos Magyar Vadászkamara alelnöke, 2002-től elnöke. 2000-ben az Országos Magyar Vadászati Védegylet alelnökévé választották. 1996-2002 között a Magyar Véreb Egylet elnöke volt. 1998-2002-ig betöltötte az OEE Vadgazdálkodási Szakosztályának elnöki tisztét is. 2008-tól a Zala Megyei Vadászszövetség újonnan megválasztott elnöke. Szakmai munkásságának elismerését jelzik a Kiváló Dolgozó (1981, 1988) kitüntetések, a Kiváló Erdőtelepítői Munkáért Oklevél (1981), a Nimród-érem (1995), a Vadas Jenő-emlékérem (1998), Nagyváthy János-díj (2001), a Magyar Nemzeti Vadászrend (2001), Országos Magyar Vadászkamara Aranyérme (2004) és a Pro Silva Hungariae (2005) kitüntetések. Zala megye atlétikai sportjának támogatásáért a Zala Megyei Atlétikai Szövetség 2009-ben Zala Megye Atlétikájáért-emlékplakettel tüntette ki. 2010-ben a Zala Megyei Közgyűlés pedig a Zöld Zaláért Díjat ítélte neki. |
OEE Vándorgyűlés 2011
Kép- és videógaléria az Országos Erdészeti Egyesület 2011. évi Vándorgyűléséről.
Bővebben...
Az erdei kisvasút ünnepi járatai
A Zalaerdő Zrt. március 16.-17.-én (péntek, szombat) és április 7.-én (szombat) különvonatokat indít az erdei kisvasúton. Az utazás során szemtanúi lehetünk az ébredő természetnek és a zalai táj tavaszi pompájának. Minden érdeklődőt, természetjárót szeretettel várunk.
Bővebben...
Családi nap Kistolmácson
Magvető havának 8. napján második alkalommal került megrendezésre a Zalaerdő Zrt. családi napja. Az idei évben a Letenyei Erdészet látta vendégül a szórakozni és kikapcsolódni vágyó családokat. A helyszín a Kistolmácsi tó és annak festői környezete volt.
Bővebben...
Zalaerdős siker Vácon
Felhőtlen égbolt, szikrázó napsütés, hőség és határtalan jókedv. Talán ezekkel a szavakkal lehetne jellemezni az immáron 15. alkalommal megrendezett Országos erdészeti és faipari sportnapokat.
Bővebben...
Kopjafaavató Hajdu Tibor emlékére
Megható megemlékezésen vehetett részt az a több mint száz érdeklődő, aki a 2011-ben Zalában megrendezett OEE vándorgyűlés Lenti Erdészetnél szervezett terepi szakmai programját választotta. Hajdu Tibor erdőmérnök emlékére a vándorgyűlés résztvevői kopjafát avattak a Szentgyörgyvölgyi szálalóerdőben, melyet Palotay István emlékműve mellett állítottak fel.
Bővebben...
|