Főoldal/Közjóléti tevékenységek/Budafai arborétum

Budafai arborétum

A kép nem jeleníthető meg.

A 46 hektáros arborétum Kistolmácstól, Kiscsehitől és Bázakerettyétől egyaránt kb. 3 km-re található. Bázakerettyétől és a kiscsehi elágazástól aszfaltúton, Kistolmács felől kijelölt turistaúton közelíthető meg.

A budafapusztai arborétum területét alkotó erdők 1945-ig a Zichy család birtokai voltak. 1926-ban épült a vadászkastély, amelyet leginkább ősszel, szarvasbőgés idején használtak a báró családtagjai és vendégei. A vadászkastély körül kis parkot és tavat alakítottak ki. 1945-ben az uradalmat államosították, és a Dél-zalai Állami Erdőgazdaság kezelésébe került. Az arborétum kialakítása 1954-ben kezdődött meg egyrészt közjóléti célból, másrészt azért, hogy vizsgálják az idegen vidékekről származó fafajok termesztési lehetőségeit a hazai termőhelyi körülmények között. A régi kastélyparkhoz kapcsolódva újat alakítottak ki, a meglévő kis tavat felújították és a Pajtafai-völgyben új víztározó épült.
Az arborétum területének nagyobbik részét az egzóta fafajok állományszerű telepítései alkotják, melyek egyediségükkel Európán belül is ritkaságszámba mennek. A parkban 132-féle tűlevelű és 88-féle lomblevelű fát ültetettek el. A leglátványosabbak a jegenye-, mamut- és a mocsári fenyők, valamint a május elején nyíló havasszépék.
Sajnos a 2000-től 2004-ig tartó aszályos időjárás következtében az arborétum magvát képező – a megyében a legidősebbek között számon tartott – lucfenyvesben folyamatos szúkárosítás lépett fel, amely az egészséges fák tömeges pusztulását okozta. 2004. szeptemberéig mintegy 10 hektáron pusztult el az arborétum faállománya. Az elpusztult fák helyén szukcessziós kísérleti parcellát hoztak létre, valamint a Zalaerdő Zrt. dolgozói millenniumi emlékfásítás alkalmával pótolták a fákat. A kis facsemetéknek azonban hosszú idő kell a növekedéshez! A tervezett végső látványban csak évtizedek múlva gyönyörködhetünk. Kérjük megértésüket!
A Zalaerdő Zrt. az utóbbi években felújíttatta a vadászházat, tűzrakóhelyek, szobrok, emlékhelyek, valamint kilátó is épültek az arborétumban.

Információ:

Letenyei Erdészet
Cím: 8868 Letenye, József A. u. 10.
Tel./fax: 93/544-900
Molbil: 30/320-3803
e-mail: letenye@zalaerdo.hu

 

Családi nap Kistolmácson
Magvető havának 8. napján második alkalommal került megrendezésre a Zalaerdő Zrt. családi napja. Az idei évben a Letenyei Erdészet látta vendégül a szórakozni és kikapcsolódni vágyó családokat. A helyszín a Kistolmácsi tó és annak festői környezete volt.
Bővebben...
Zalaerdős siker Vácon
Felhőtlen égbolt, szikrázó napsütés, hőség és határtalan jókedv. Talán ezekkel a szavakkal lehetne jellemezni az immáron 15. alkalommal megrendezett Országos erdészeti és faipari sportnapokat.
Bővebben...
Kopjafaavató Hajdu Tibor emlékére
Megható megemlékezésen vehetett részt az a több mint száz érdeklődő, aki a 2011-ben Zalában megrendezett OEE vándorgyűlés Lenti Erdészetnél szervezett terepi szakmai programját választotta. Hajdu Tibor erdőmérnök emlékére a vándorgyűlés résztvevői kopjafát avattak a Szentgyörgyvölgyi szálalóerdőben, melyet Palotay István emlékműve mellett állítottak fel.
Bővebben...
Újabb elismerés az értékmentésért
Magas állami kitüntetést vehetett át Kovács Gyula pórszombati erdész a Vidékfejlesztési Minisztérium augusztus 20-ai ünnepségén.
Bővebben...
Andor József dr. 1930-2011
Elhunyt Dr. Andor József
Bedő Albert-díjas,
aranydiplomás erdőmérnök, ny. műszaki vezérigazgató-helyettes, c. egyetemi tanár.
Bővebben...
(C) 2010 Zalaerdő Zrt.