facebook  google  instagram logo  twiter  youtube  kozjolet345

Mentés

barthos

A XIX. század utolsó harmadának Nagykanizsája Kaán Károly mellett egy másik erdészkiválóságnak, Barthos Gyulának is szülővárosa lett, aki kisebb beosztásában is maradandót alkotott, beírva ezzel nevét a magyar erdészet történetének aranykönyvébe.

Barthos Gyula 1883. június 30-án született tisztviselő családban. Édesapja korán meghalt, s így neveltetésének gondjai – testvéreivel együtt – az „áldott lelkű” édesanyjára maradtak, aki a legnagyobb tiszteletet érdemelve taníttatta ki gyermekeit. A család büszkesége volt az anyai nagyapa, aki a kiegyezést követően – iparosember létére – első polgármestere volt Nagykanizsa városának.

Barthos Gyula 1901-ben érettségizett a város kegyesrendi piarista főgimnáziumában és még ez évben az erdő és az állatvilág mély szeretete Selmecbányára, a Bányászati és Erdészeti Akadémiára irányította útját, ahol tanulmányait 1904-ben már a Bányászati és Erdészeti Főiskolán fejezte be. Gyakorlati idejének letöltése után 1906-ban tett eredményes államvizsgát, s lett okleveles erdőmérnök. Pályája ettől az időponttól a magyarság XX. századi nemzeti sorstragédiákkal terhes korszakain ível át, benne az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó két évtizedével, a trianoni országvesztéssel, majd a két világháború közötti negyedszázaddal, s végül a számára különösen is fájdalmas 1945 utáni idegen világgal.

Külön is említést érdemel, hogy már nagyon fiatalon mélyen elkötelezte magát a madárvilág megfigyelésével, később tudományos kutatásával, így nem véletlen, hogy erdész- és vadászember létére egyúttal országosan jegyzett ornitológus is lett belőle.

1906 karácsonya életének talán legmeghatározóbb dátuma, ugyanis elhárítva Herman Ottó, kiváló természettudós asszisztensi meghívását, elfogadta Hunyad vármegyében, a Déli-Kárpátok retyezáti hegytömbjében megbúvó, gróf Kendeffy uradalom malomvízi erdőhivatalának megüresedett főerdészi állását, illetve vezetését. A fiatal erdőmérnököt nem éppen romantikus állapotok, hanem egy gazdaságilag teljesen elmaradott, ismeretlen világ embert próbáló zord természeti körülményei és az észak-olasz nagy fakitermelő cégek által hátrahagyott, elgyomosodott, ezerholdas tarvágásai fogadták, a lábon álló, egészséges, gyönyörű lucfenyvesek mellett. Az ízig-vérig erdőművelő szemléletű Barthos így azonnal találkozott a kárpáti erdőgazdálkodás legnagyobb problémájával és kihívásával, a magashegységi erdőfelújítás szinte megoldhatatlan nehézségeivel, melyeket csak a lucfenyő csemetekerti nevelésével és kiültetésével tudott kisebb-nagyobb sikerrel – a gyomok és a munkaerőhiány szorításában – megoldani.

Rendkívüli örömet okozott számára azonban a retyezáti páratlan ornitológiai lehetőség, a madárvilág fajgazdagsága. Megfigyeléseit, tapasztalatait rendszeresen publikálta országos szaklapokban.

 Erdészhivatásához elválaszthatatlanul hozzátartozott az etikus vadászat és a vadgazdálkodás is. A Retyezáton csak a gímszarvast hiányolta. Ezen a Dél-Dunántúlról hozatott tenyészállatokkal próbált segíteni, sajnos sikertelenül. Az európai hírű zergeállomány azonban lenyűgözte, s hazánkban elsők közé tartozott, akik tudományosan is tanulmányozták a zergék életét. Ilyen jellegű, igen gazdag kutatásai és feljegyzései Erdély elvesztésekor sajnos eltűntek.

Barthos Gyulának a román megszállást követően – tizenkét évnyi retyezáti munkássága után – 1919 elején családjával menekülnie kellett Erdélyből. Szerencsére szülővárosában, Nagykanizsán méltó álláslehetőség várta, ugyanis a herceg Batthyány-Strattmann László hitbizományi erdőhivatalnak vezetője, Pálfy Alajos erdőtanácsos nyugállományba vonult. Az elkövetkező negyedszázadban hasonlóan elismert utóda lett elődének. Szigorú, igen határozott vezető volt, a hét község határában elterülő, Nagykanizsa környéki hitbizományi erdők továbbra is az uradalom legjobban kezelt erdei közé tartoztak.

Ornitológiai munkásságát Zalában is nagy lelkesedéssel folytatta, a retyezátival együtt megtalált szakcikkeinek száma megközelíti a kettőszázat. Kutatásait a herceg méltányolta, s anyagilag is támogatta. Így jutott el 1938-ban az északi madár-hegyekhez, dr. Fehér Dániel neves soproni professzort követően. Tapasztalatait „Nordcapi utam erdészeti és madártani tanulságai” címmel kis könyvecskében tette közzé.

Barthos 1945 őszén már betöltötte 62. életévét, mégsem helyezték nyugállományba. Szakmai ismereteire nagy szükség volt, ezért még három évig, 1948-ig vezette a Nagykanizsai Nyugati Erdőgondnokságot.

Feltétlen említést érdemel, hogy korát megelőzve foglalkozott a dél-zalai erdők biológiai erdővédelmének kérdéseivel, úttörő szerepet vállalva e téren.

Kaán Károly mellett őt is kiemelten foglalkoztatták a természetvédelem kérdései, s már 1920-ban felvetette a Kis-Balaton nemzeti parkká való nyilvánításának gondolatát. Hasonlóan szorgalmazta az ifjúság természetszeretetre való nevelését is. Joggal sorolhatjuk az első magyar természetvédők közé.

Barthos Gyula 88. életévében 1971-ben hunyt el. Hamvai felesége és tragikusan elhunyt elsőszülött, harmadéves erdőmérnök-hallgató fia hamvaival együtt a nagykanizsai köztemetőben, előde, Pálfy Alajos családi sírboltjában nyugszanak.

A kiváló erdész, vadász és ornitológus neve és munkássága szélesebb körben csak 2002 őszén vált ismertté, amikor dr. Oroszi Sándor Dsc. erdőmérnök szerkesztésében megjelent posztumusz Erdészüdv, vadászüdv! című impozáns, 800 oldalas könyve, amely a XX. század eleji kárpáti erdőgazdálkodás bemutatásának különleges dokumentuma. A könyv gépelt és évtizedeken át elfekvő, részben már hiányos anyagára a szerkesztő talált rá, aki értő és féltő szeretettel vette azt gondozásába. Hatalmas munkát végezve, neki köszönthetjük, hogy közkinccsé válhattak a tudóstípusú, határozott emberi-erkölcsi tanítású, mélyen haza- és szakmaszerető erdészszakember történelmi korszakokat felölelő, naplószerű, sokszor szociológiai jellegű ismeretekkel gazdagított, tanulságos és izgalmas feljegyzései.

Barthos Gyula személyére és érdemdús munkásságára emlékezve és emlékeztetve, a Zalaerdő Zrt. 2007 novemberében bronz mellszobrát helyezte el Nagykanizsán, Kaán Károly szobrának közelében.

A zalai erdészeknek külön is jóleső érzés, hogy e nagyszerű, tudós vénájú szakember végre hazatalálhatott nemcsak a magyar erdész- és vadásztársadalom, hanem szeretett szülővárosa, Nagykanizsa emlékezetében is.

Dr. Baráth László

Kapcsolat - Zalaerdő Erdészeti Zártkörűen Működő Részvénytársaság

cim f H-8800 Nagykanizsa, Múzeum tér 6.
tel f +36-93/500-200
mobil +36-30/474-2115
fax f +36-93/500-250
mail fzalaerdo@zalaerdo.hu

Partnerek

foldmuv.miniszterium 3         OEE logo1   KANIZSATV      filmtar   filmtar 2   zt    erdomezo           vadaszkamara1  amierdonk



Mentés